Kiss István

Magyart Kézműves Remek díjat kapott a Mesterlegény

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2002-ben indította útjára a „Magyar Kézműves Remek” pályázatot. A magyar kézműves hagyományok és adottságaik jobb hasznosítása érdekében született kezdeményezés keretében, a kiemelkedő kézműves termékek alkotói a ”Magyar Kézműves Remek” elismerő címben részesülhetnek.
Ebben az évben Kiss István fafaragó, népi iparművész Mesterlegény című szobra Magyar Kézműves Remek díjat kapott.

XVI: Virágzó népművészet - Diósgyőr

Megnyílt a XVI: Virágzó népművészet pályázat kiállítása Miskolcon, Egyesületünk alkotói közül Szontaghné Demeter Ágnes lószőrékszer-készítő népi iparművész, Molnár János fafaragó és Kiss István fafaragó, népi iparművész munkái szerepelnek a zsűrizett művek tárlatán. Szontaghné Demeter Ágnes a zsűri különdíját is elnyerte.

Alkotó tábor Kisgyőrben

Szinte az ország minden területéről érkeztek fafaragók, a nagy múlttal rendelkező kisgyőri faragó táborba. Két nagy feladat megvalósításán dolgoztak egyszerre az összesereglett mesterek. Megkezdődött a Szent Korona kilátó építése és a Nemzet Betlehemének faragása

Élő népművészet- Országos Népművészeti Kiállítás –Mezőkövesd

Idén Mezőkövesd ad otthont a XVII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás régiós tárlatának, amely Észak-Magyarország és a Felvidék elmúlt öt évben készült legszebb népművészeti ­munkáit vonultatja föl. A tárlat megnyitóján és díjkiosztó ünnepségén húsz alkotót, alkotócsoportot díjaztak, az ő munkájuk az egyébként is magas színvonalú mezőnyből egy picivel kiemelkedett.

Szoboravatás

Kiss István fafaragó népi iparművész a Mesterlegény című alkotását leplezték le csütörtökön az egri Kamaraház bejáratánál.
Katrics Krisztina, a megyei iparkamara kézműipari alelnöke elmondta, hogy az alkotás a kézzel kezdődik, eljut az elméhez, majd a szívhez. Herman István, korábbi kézműipari alelnök kifejtette, a kamara és a Heves Megyei Népművészeti Egyesület együttműködésével, Aldebrő támogatásával öt éve működik fafaragó alkotótábor, ott készült a szobor.

XII. Agria Aut Art

Tizenkettedik alkalommal  renezték meg Egerben  az Autodidakta  művészek  kiállítását, AGRIA AUT ART néven.

 A város hetvenhét művésze adta munkáit a kiállításra, a legkülönbözőbb műfajokban.

Gyönyörű  környezetben , a Ziffer Sándor Galériában került  megrendezésre a kiállítás.Egyesületünket Balatoni Tibor, Molnár János, Szabó József és Kiss István fafargókképviselték  alkotásaikkal.

Az Aut Art a város nagysikerű  művészeti eseménye , 2020. Március 27-ig látogatható

Kép galéria kiss István fotóiból:

100 Jászol Rómában

A Vatikánban  44. alkalommal rendezték meg a 100 jászol kiállítást. A világ  minden részéről  válogatták ki azokat a  betlehemeket amelyeket  méltónak találtak, arra hogy advent idején  Jézus születését  hirdessék Rómában. A kiállítás díszvendége Magyarország volt, 18 alkotó kapott lehetőséget, hogy bemutassa művét a világnak Kiss István fafaragó, népi iparművész teknő keretbe foglalt  betlehemét is beválasztották.  Nagy  megtiszteltetés, hogy munkája  szerepelhet Rómában.  A kiállítást  a Szentatya is  megtekintette, és  megáldotta azt.

XXXII. Kapoli Antal faragópályázat kiállítása

32. alakalommal rendezték meg Kapoli Antal emlékére kiírt faragó pályázatot. A beérkezett alkotások legjavát állították ki ,a Népi Iparművészeti Múzeumban. A  kiállításon  egyesületünk két tagja, Varga Csaba csontfaragásai és Kiss István szobra is látható .A kiállítás 2019. augusztus 09-ig látogatható Budapest Fő u. 6 szám  alatt

Fotók:  https://photos.app.goo.gl/R46DRizs3Pc32JJG6

Érték ünnep Abasáron

Heves megyei értékek kerültek újra bemutatásra Abasáron. A május 18-án megrendezésre kerülő kétnapos Nemzetközi Katona- és Bordalfesztivált az impozáns megyei értékeket felvonultató értékpavilon tett még ünnepibbé.

Oldalak

Subscribe to RSS - Kiss István