A Heves megyei Népművészeti Egyesület egri tagjait, - mint "Eger élő népművészetének" képviselőit, - a népművészet és a népi kézművesség területén végzett kimagasló munkásságuk és hagyományőrző tevékenységük alapján az "Egri Értéktár Bizottság" 2014.06.05-i ülésén egyhangú szavazással elfogadta az "Egri települési értéktárba" történő felvételét.
Immár egy éves múltra tekinthet vissza az egri szövőkör tevékenysége. A szövőkör vezetője: Kaszab Katalin szövő. Ez alatt az idő alatt 29 lelkes szövőtársa fordult meg a műhelyben, havonta 2-2 alkalommal, ahol családias, kellemes környezetben max. 4-5 fős csoportokban sajátíthatják el a kéziszövés tudományát.
Korra és nemre való tekintet nélkül a 7 évestől a 70 évesig, egyszer próbálkozó, és rendszeresen visszajáró szövők tapasztalhatták meg az alkotás örömét, a szövés testet lelket feltöltő élményét.
Az Egri Civil Kerekasztal 2022. szeptember 17-én rendezte meg a XXVII. Eger Civil Ünnepét, ahol az egri civil szervezetek mutatkoztak be a városnak és az ide érkező vendégeknek a Civil Közösségek Házában, aminek hivatalos megnyitóját is ekkor tartották.
2022.június 25-én az egri Civil Házban a helyi civil szervezetek által első alkalommal szervezett Múzeumok Éjszakáján egyesületünk egy kiállítással képviseltette magát. A program az éjszakába nyúlt és a közel ezer látogatónak köszönhetően sikeresnek bizonyult. Kiváló alkalom volt ez egyesületünk számára is, hogy bemutatkozhassunk, megismertessük a látogatókkal a teljesség igénye nélkül tevékenységi köreinket. A kiállításon egyesületünk négy tagjának munkái sorakoztak fel.
Az Egri Civil Kerekasztal ismételten megszervezte az Egri Civil Ünnepet, bemutatkozást biztosítva a városban működő civil szervezeteknek, egyesületeknek. A rendezvény a Családok Éve eseménysorozatnak is része volt. Egyesületünk az élő néphagyományt képviselve jelent meg a rendezvényen.