Praktikus ismereteket tanulnak a Praktika klubban

A SZETA (Szegényeket Támogató Alap) Egri Alapítványa szervezésében indult el a „ HÉT FALU – EGY HÁLÓZAT” TÁMOP 5.1.3-09/2-2010-0015 program, amely megvalósításában a Heves Megyei Népművészeti Egyesület is közreműködik. A program keretében a mélyszegénységben élő lányok, asszonyok, gyermekek részére un. „Praktika klubokat” hoztak létre. Sirokban a helyi Közösségi Házban február 12-én volt az első foglalkozás, ahol a Heves Megyei Népművészeti Egyesület kézművesei tartanak foglalkozásokat.

„MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” pályázat

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyfordulós pályázatot hirdet „Magyar Kézműves Remek” elismerő cím elnyerésére.
A pályázat célja a magyar kézművesség értékeinek és mestereinek elismerése, minőségi kézműipari termékek bemutatása,  a hazai és külföldi fogyasztók orientálása, a magyar termékek jó hírének öregbítése/javítása, illetve a magyar kézműiparban a vállalkozói kultúra elmélyítése és piaci helyzetük javítása a magyar kézművesség turisztikai kínálatának gazdagítása, bővítése, illetve bemutatása. Mindenki egyénileg pályázhat, a mellékelt kiírás és jelentkezési lap szerint.

Címkék: 

A „NYITOTT MŰHELY” sorozat folytatódik: Műhelylátogatás a tiszafüredi Bőrműves Alkotóházban

Műhely látogatás időpontja: 2014. május 7-e szerda 14 órától kb. 19 óráig. 

Előadások:

l. Molnár Márta adó szakértő:
Adó- és jogi tanácsadás számlázásokkal kapcsolatban.
Adószám és adóbevallásokkal kapcsolatos tájékoztatás,
​egyéb hasznos információk.

2. Horváth Tibor a Népművészet Mestere:
Hagyományőrzés napjainkban.
Mesterség bemutató a jurtában.

3. Horváth Tiborné Csanálosi Katalin népi iparművész:
Bőrművességünk alakulása 1977-től napjainkig.
Tárlatvezetés a motívumok tükrében.
Galéria látogatás.

Utazás: Kis busszal.
Gyülekezés a Bartakovics Közössségi Ház előtt.
Indulás 13 órakor.
Étkezés: Tiszafüredi ínyencségek.
Hozzájárulás a rendezvényhez: 1.500 Ft/fő

Fehér Jánosné, elnök

Húsvétra várva

A közelgő húsvéti ünnepekre mindenki készült, felnőtt, gyermek egyaránt.  Szinte mindenütt gazdag program várta az érdeklődőket. A Heves Megyei Népművészeti Egyesület népművészei, népi iparművészei kézműves bemutatókkal, játszóházzal várták a családokat. 

2014 - Közép- és felsőfokú szakmai végzettséget és tanúsítványt nyújtó képzések

Várjuk a PEDAGÓGUSOKAT, ÁLLÁSKERESŐKET ÉS ÉRDEKLŐDŐK jelentkezését, akik az általunk felajánlott szakmákkal ismereteket és gyakorlati jártasságokat kívánnak elsajátítani. Intézményünk olyan képzési lehetőségeket kíván a pedagógusok figyelmébe ajánlani, amelyek a közművelődés több évtizedes múltja során felhalmozódtak. A foglalkozások vezetői felkészült szakemberek, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület neves oktatói.

Címkék: 

Családi Nap a Gömöri Múzeumban

Putnokon a Gömöri Múzeumban 2014. március 22-én Családi napot szerveztek. Az érdeklődőket - fafaragás, mézeskalács díszítés, tojásírózás - kézműves foglalkozásokkal várták. A fafaragás művészetével, az alapvető technikával Tóth Lóránt népi iparművész segítségével ismerkedhettek meg a résztvevők.

VI. Agria Aut Art

Az Ezüstidő Szabadidős Egyesület hatodik alkalommal rendezte meg az Agria Aut Art  című, egri autodidakta képzőművészek munkáit bemutató kiállítását. A kiállítókat Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető köszöntötte, a megnyitót Herczeg István festőművész mondta. Egyesületünket Farkas József, Balatoni Tibor és Kiss István fafaragók képviselik alkotásaikkal. A tárlat 2014.

Kézműveseink az Agria Parkban

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében rendezték meg az V. Junior Expot Egerben, 2014. március 7-8-án az Agria Parkban. Ehhez kapcsolódva, társprogramként került megrendezésre a „Kézművesség jelene és jövője” című kiállítás és termék bemutató. Egyesületünket hárman képviselték, Dohnál Tiborné Marika gyöngyfűző, Erdélyi Boglárka „Bogláros” játékkészítő és Szontághné Demeter Ágnes lószőr- és zsinórékszer készítő nagy sikerrel mutatták be mesterségüket és alkotásaikat.

Húsvétra várva címmel nyílt kiállítás

A Gömöri Múzeum és a Holló László Galéria közös szervezésében Putnokon a Gömöri Múzeumban Húsvétra várva címmel nyílt kiállítás 2014. március 12-én. A tárlaton Tóth Lóránt Zilahy György díjas fafaragó, népi iparművész, - a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagja - által különböző technikával készített hímes tojások sokasága látható. A kiállítás megnyitó után mesterségbemutatót tartottak az alkotók.

Oldalak

Subscribe to Heves Megyei Népművészeti Egyesület RSS