Berzeviczy-Fehér Jánosné

„Viseletek régen és Ma” XII. Országos Viseletkonferencia Egerben

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület a Népművészeti Egyesületek Szövetségével közösen, a Csoóri Sándor Alap támogatásával rendezte meg, XII. alkalommal az Országos Viseletkonferenciát Egerben 2023. 04. 21 – 22-én.
Nagy öröm hogy viseletkészítéssel egyre többen foglalkoznak és fontos az alkotók, viseletvarrók számára az, hogy Egerben bemutatkozzanak, valamint az egri Konferencián részt is vegyenek.
A 2023-ben megrendezett Hagyomány és Divat kiállítás, valamint a „Viseletek régen és ma” elnevezésű konferenciát rendkívüli sikerként könyvelhetjük el.

Mesterek és Inasok -2023 -Viseletkészítés

Berzeviczy-Fehér Jánosné viseletkészítő, népi iparművész, a népművészet Mestere műhelyében folytatódott a Csoóri Sándor Alap támogatásával megvalósult viseletkészítő képzés.

LélekFormák II. Népművészeti Nemzeti Szalon 2023

A II. Népművészeti Nemzeti Szalon néphagyományunk egységét mutatja be, a tárgyalkotó mesterek munkásságával együtt azt a szellemi és lelki világot, indíttatást, melyből a kézbe simuló tárgyaink kisarjadnak. A kiállítás a népi kézművesség valamennyi ágában azokra a kiemelkedő mesterekre, szellemi műhelyekre épül, amelyek meghatározóak az adott területen. A bemutatkozó mesterek, műhelyek biztosították az alapot, amely a családokban, tanítványokon keresztül folyamatosan változott és változik, az autentikus tárgyaktól a hagyományokon alapuló művészetig.

Mesterek és Inasok -2023

A Csoóri Sándor Alap támogatásával a Heves Megyei Népművészeti Egyesület mesterei örömmel adják tovább tudásukat, hogy az a következő nemzedéknek is örömet tudjon szerezni, a felhalmozott tudás és tapasztalat megőrződjön, és élővé váljon.
Elsőként Berzeviczy-Fehér Jánosné viseletkészítő népi iparművész, a Népművészet Mestere kezdte meg az oktatást. Beszámolója bemutatja, hogyan dolgozik együtt „Mester és Inas”

ÉLETGAZDAGSÁG - ISTEN-HAZA-CSALÁD

2022. november 23-án nyílt meg Életgazdagság címmel a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának kiállítása a Pesti Vigadó V. és VI. emeleti kiállítótereiben. Az alkotások a hagyományban gyökerező alkotóerőt jelenítik meg az Isten – haza – család hármas egységében. A kiállítás témái a kereszténységtől, az ősi magyar hitvilágtól nemzeti ünnepeinken, jelképeinken át az emberélet egyéni fordulóiig terjednek.
A Heves Megyei Népművészeti Egyesületet Berzeviczy-Fehér Jánosné Népművészet Mestere és Lovászné Juhász Rita népi iparművész, az MMA köztestületi tagjai képviselték alkotásaikkal.

Divat a Hagyomány - Hazafelé! Kiállítás megnyitó

Különleges és egyedülálló kiállítás megnyitó. Berzeviczy-Fehér Jánosné, "a mi Ircsink" életének 70., munkásságának 40 éves jubileuma alkalmából kiállítást rendezett a szülői házában, Fedémesen. Ruháinak ihletője a hagyományos palóc viselet, de az ő kezei között ezek megújulnak, megmutatják az alkotó egyéniségét is.

Számadás – könyv bemutató

Számadás címmel jelent meg a Heves Megyei Népművészeti Egyesület életét bemutató könyv.
Az alapítástól, 1982. október 02-től eltelt 40 évet igyekszik összefoglalni 210 oldalban a kiadvány .
A könyv szerkesztője Kiss István elnök, aki a grafikai megjelenést is megtervezte. A szerkesztőbizottság tagjai Berzeviczy-Fehér Jánosné, Nagyné Váradi Anna és Torba Ildikó voltak.

Mesterségek Ünnepe-2022

Idén immáron 36. alkalommal rendezte meg a NESZ a Kárpát medence legnagyobb népművészeti fesztiválját. A Budai Vár Polgárváros utcáit, tereit három napon keresztül népi kézműves mesterek vették birtokba. Működő műhelyekben mutatták be a tradicionális népi mesterségek fortélyait, a közönséget is bevonva az alkotás folyamatába.
Az idei év kiemelt témája a faművességhez kapcsolódó mesterségek voltak.

Szeder Fábián Életműdíjat kapott Berzeviczy-Fehér Jánosné

Az elismerést azok a palóc emberek kapják, akik sokat tesznek a palóc kultúra fennmaradásáért, továbbadásáért.
A Tar Lőrinc Baráti Kör Kuratóriuma és a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya javaslatára Szeder Fábián Életműdíj kitüntetésben részesítette Berzeviczy-Fehér Jánosné viseletkészítő népi iparművészt, a Népművészet Mesterét.

Oldalak

Subscribe to RSS - Berzeviczy-Fehér Jánosné